Olyan sokszor olvasni arról, hogy milyen a jó vezető, milyen a jó főnök, mindenféle mémek is születtek róla szép sorjában. Nézegeti a vezető, lehet, hogy sok pontjára azt mondja, hogy ez nekem mind megvan, jól van akkor jó főnök vagyok. A munkavállalókról viszont kevés szó esik.
Nemrég indítottuk el egy vállalkozást, (a webruház mellett), ahova keresünk embereket. Közben kapcsolatba kerülünk másokkal is, akik szintén hasonló véleménnyel vannak a munkakeresőkről. Mintha kissé megfordult volna a világ. Régen is voltak linkek, ígérgetők, de most már mintha ők lennének többen.
Az egyik legszembetűnőbb dolog, hogy magas elvárásaik vannak. Nincs ezzel semmi baj (vagy mégis), de még nem tettek le semmit az asztalra. Diktálnak. Tapasztalat az persze van, de aztán mikor tényleg nekikezd a munkának, látszik, hogy maximum otthon csinálta ezt párszor. Szakmunkákról van szó egyébként, nem tudom, hogy más helyen is így van-e. (Takarítás, egyéb fizikai munkák, festés, felújítás)
Nem örülnek a munkának, nagy duzzogva elvállalják, ha elvállalják. "Nem vagyok rászorulva". Nos, akkor miért a sok panaszkodás? Nincs munka? De van.
Úgy igazán jó szakembert alig lehet találni. Miért? Talán azért, mert mindenki lenézi ezeket a munkákat, mindenki diplomát szeretne és egy irodában üldögélni, mert az a "menő". Előítélet alakult ki, sajnos. Pedig látjuk, hogy nélkülük "megáll" az élet. Mi igyekszünk megfizetni és megbecsülni őket. De cserébe mi is szeretnénk viszonzást.
Már a jelentkezésnél mindent akar. Kedvenc kérdésem a "Szia, mennyi a fizu?", bevezető kérdés. Tudom, hogy fontos a pénz, de aztán a végén kiderül, hogy ja amúgy neki nem is jó helyileg, időben stb.
Nem jön el a személyes találkozóra
Mivel mi vállaljuk a felelősséget a munkákért, szeretünk előtte megismerkedni a jelölttel. Megbeszéljük a randevút, mi ott vagyunk időben. Ő sem 5, sem 10 perc múlva, sem semmikor nem jön el. Nem is jelez, hogy bocsi, nem jövök.
Nem tartja be a határidőket.
Van egy lakásod, amit szeretnél felújítani. Találsz embert, aki neki is kezd a munkának. Megígéri, hogy két hét és készen van. Nem lesz kész. Nem, hogy két hét alatt, négy hét alatt sem. Pedig fizetsz érte.
Megkéred valamire, amire fittyet hány
Apróságnak tűnhet, de letakarni egy parkettát nem nagy ügy, mégse teszi meg, mert nem volt rá ideje. Micsoda? Öt perc alatt végrehajtható. Ja, nem az enyém, minek vigyázzak rá? Régen a takarítás is hozzátartozott a munkavégzéshez, manapság ritka. Vagy külön kell érte szólni.
Mi az elképzelésem?
Nekem nem fontos, hogy tudjon helyesen írni, elvégre is nem szellemi munkáról van szó. De szóljon, ha mégsem érdekli a munka. Ha eljön, akkor legyen lelkes, ne a kibúvókat keresse, hogyan lehetne minél kevesebbet dolgozni. Megbízhatóság alap. Szavahihetőség alap. Alkalmazkodóképesség kell. Némi alázatra is mindenképp szükség van. Ha valamivel nem elégedett merjen szólni, de normális hangnemben.
Erősíteni kellene ezeket a területeket. Igenis szükség van a jó kétkezi munkásra. Szomorú ez a kialakult helyzet, de még nem késő rajta változtatni!
fotók: unsplash.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
